Futószalagon készülő, teljesen digitalizált okos otthonokat ígér egy amerikai gyár, ami a tervek szerint egy átlagos, 130 m2-es lakóházat mindössze 45 perc alatt képes legyártani. Így megfizethető áron tudná őket kínálni, és a kisebb 65 m2-es lakások már 26 millió forintnak megfelelő dollárért elérhetőek lehetnének.
Szerző(k): Farkas TiborA klasszikus autók hazai rajongói új otthonra találtak: a The GlassHouse Kolosyban rendezett Cars & Dreams aukció minden várakozást felülmúlt, közel 300 érdeklődőt és 70 aktív licitálót vonzott. A 365 Oldtimer Múzeum első árverésén 31 különleges jármű került kalapács alá, és bár a legizgalmasabb tételek végül nem cseréltek gazdát, a hangulat, az érdeklődés és a versengés egyértelművé tette: Magyarországon is megszületett az oldtimer-aukciók új tradíciója.
Szerző(k): EconomxAz amerikai elnök kész a nyilvánosság elé tárni MR-vizsgálata eredményeit, noha fogalma sincs, teste mely részét vizsgálták.
Szerző(k): Sándor ZoltánNémetország továbbra is megbízható partnere Magyarországnak, ugyanakkor Kína kapuja továbbra is csak résnyire nyílt meg. A szakértő szerint a külkereskedelmi adat már előrevetíti, hogy az októberi ipari teljesítmény is gyengén alakulhatott.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaÉleződik a konfliktus: az amerikai elnök Venezuelának ultimátumot adott, ám Maduro ezt elutasította, és felszólította az embereket az ellenállásra.
Szerző(k): S. Z.Stockholmban végzett építészként és médiaművészként dolgozott eredetileg Somlai-Fischer Ádám. Sokszor prezentálta az alkotásait, és számára mindig az volt ennek a természetes módja, ahogy a Prezi is működik. A fordulat akkor következett be, akkor egyre inkább arról kezdték el kérdezni őt, milyen szoftverrel ksézítette el a prezentációit. Az Economx Exclusive új sorozatában Pogátsa Zoltán közgazdász és szociológus nemzetközileg sikeres magyar vállalatok alapítóit kérdezi arról, hogy a sokat vitatott hazai vállalati környezetben hogyan lehet sikeres céget működtetni.
Szerző(k): EconomxEgy telefonszolgáltató és egy kézifegyver-fejlesztő céget is felvásárolt, illetve vastagon bevásárolta magát a hazai vállalat.
Szerző(k): EconomxA Fidesz szóvivője a már most is létező ebadóval kapcsolatban azt fejtegette, mit ért az alatt, hogy „picit másról van szó” a „tiszás” tervekhez képest.
Szerző(k): EconomxHárom rendkívüli év van mögöttünk, a helyzet az, hogy nagyon könnyű volt pénzt keresni még a legegyszerűbb befektetési portfólióval is. Kérdés, mi lesz a nyerő felállás a közeljövőben.
Szerző(k): Sárosi Viktor